Tehát akkor kik készítenek honlapot?

Legyen szó statikus, vagy dinamikus weblapokról - a tapasztalat szerint - honlapkészítésre vállalkozi
  • "valamelyik ismerősünk informatikus barátja",
  • főiskolai vagy egyetemi hallgatók,
  • informatikával hobbi szinten ismerkedők szabadidejükben,
  • frissen végzett diplomás informatikusok, akik szeretnének elhelyezkedni, de még nem találták meg számukra megfelelő állást, de addig is szeretnének valamit kezdeni az idejükkel,
  • önmagukat csupán "honlapkészítő"-knek nevezők,
  • tapasztalt szakemberek,
  • vagy honlapok készítésére specializálódott profi csapatok,
  • illetve kisebb-nagyobb cégek.

Attól függően, hogy a fent említett – nevezzük így – "vállalkozók" közül kit bízunk meg honlapunk elkészítésével, az ár várhatóan igen nagy sávban fog mozogni. Az eddig tárgyaltakon, illetve a továbbiak során tárgyaltakon túl általánosságban igaz az, hogy minél nagyobb egy cég, annál nagyobbak a fenntartásához szükséges költségek, melyeket a cégek kénytelenek termékeik és szolgáltatásaik árába beépíteni. Egy szabadidejében weblapokat készítő egyetemi hallgatónak, illetve egyéb hobbi honlapkészítőknek nagy valószínűséggel közel nullával egyenlők a "céges rezsiköltségei", kiadásai, ráadásul ők sok esetben égve a bizonyítási vágytól szívességként is elvállalják a weboldal elkészítését.

Érdemes megvizsgálni és végiggondolni a honlap készítés szemszögéből a kis- és közepes vállalkozások, illetve a nagyobb cégek jellemzőit, a tőlük elvárható előnyöket, a "velük járó" hátrányokat, illetve azokat a jellemzőket, amelyek meghatározzák termékeik és szolgáltatásaik árát. Klikkeljen ide a folytatáshoz!

Témakörök

Vissza a honlap készítés árazásáról szóló írásunk elejére.
  1. A minőségi honlap készítés
  2. A minőségi honlap
  3. Honlapok készítésére vállalkozók széles köre
  4. A hangsúly az egyedi igényeken van
Vissza a honlap készítés árazásáról szóló írásunk elejére.

Konklúzió - mit veszíthet, mit nyerhet?

Mit veszíthet azzal, ha nem a megfelelő embert, vagy embereket választja ki honlapjának elkészítésére, illetve mit – és mennyit – nyerhet azzal, ha honlapját a megfelelő csapat készíti el? A választ itt találja.

KapcsolatfelvételVegye fel velünk a kapcsolatot és mi elészítjük az Ön honlapját!

Webáruház készítés referenciák

Webáruház: ACE Telecom
Webáruház: Étterem Mester
Webáruház: Kazánwebáruház
Webáruház: Rádió 1 - Helyi rádiók médiatervező
Webáruház: Sima Liba
Webáruház: Bagolybeton
Webáruház: CsokoladéNET
Webáruház: Hotel-Platán
Webáruház: Darvas Képkeret
Webáruház: Dzsiko
Webáruház: FogFogorvos
Webáruház: Gyors cégalapítás online
Webáruház: Horgász webáruház
Előző
Következő